1.0Depressziósként az élethttps://depresszio.cafeblog.huOrihimehttps://depresszio.cafeblog.hu/author/charlize/<p style="text-align: justify">Mostanában megint kissé leeresztettem. Nehéz nem folyton a múlton rágódni. A hibáimon, a rossz választásokon. Munkanélküliként elég sok időm marad magamra és arra, hogy gondolkodjak. Nem jó ez. Újra és újra végiggondolom az életemet, újra és újra elmondom magamnak, hogy hol-mikor kellett volna valamit másképp csinálnom. Ez megy minden nap. Mint valami mantra. </p> <p style="text-align: justify">Időnként felelevenednek újabb emlékek, melyek miatt még szarabbul érezhetem magam. Eszembe jut egy újabb elrontott élethelyzet, egy újabb elszalasztott lehetőség. <strong>És nincs mivel vigasztalnom magam.</strong> Nem tudok olyat mondani, olyan tettemre visszautalni, melyre büszkén emlékezhetek. Nem tudom azt mondani, hogy de legalább ezt vagy azt jól csináltam.</p> <p style="text-align: justify">Persze ez ostobaság, biztos vannak olyan dolgok, amiből hasznom származott, csak ma már észre se veszem. Mondjuk ahogy most gondolkozom, egyedül a nyelvvizsgám jut eszembe, aminek anno okosan nekimentem és végigcsináltam, de ez is mit jelent a mai világban, mikor minden második álláshirdetésnél valami különleges nyelvtudást keresnek, norvégot, hollandot, vagy szuahélit. </p> <p style="text-align: justify">Szóval semmi. És hiába tudom, hogy nincs visszaút, hogy nem tudok változtatni ezeken, mégis egyfolytában rágódom. <strong>Nem tesz jót egy depresszióra hajlamos embernek a munkanélküliség.</strong> Hiába foglalom el magam, sokszor egész hasznosan, az nem ugyanaz. És lehet engem pesszimistának nevezni, de attól félek, a majdani, nagy nehezen megszerzett állásomban sem hiszem, hogy frenetikus örömökben lesz részem.</p> <p style="text-align: justify">Jelenleg van egy lehetőségem, ahova elmehetnék dolgozni és valószínűleg ez is lesz a vége. Oda ahol anyám dolgozik. Hát nem nagyszerű? Mindenesetre mára már ott tartok, hogy legyen csak munkám, dolgozok majd ezen a szar helyen is - anyám rengeteget mesél róla, gyakorlatilag rémsztorikat, nem tudom minek sokkol engem folyton -, lehúzok 2 évet, azt megyek szülni. <strong>Úgy érzem nőként már csak ez maradt nekem. </strong></p> <p style="text-align: justify">Karrier? Ugyan. Normális, értelmes munkahely? Dehogy. Emberi fizetés? Épphogy arra lesz elég, hogy a rezsi kijöjjön belőle. Szellemi, szakmai fejlődés, hasznos ismeretek elsajátítása? Nevetséges gondolat. Remény, hogy egyszer találok egy jobbat? Kizárt.</p> <p style="text-align: justify">És a hibák, amiket vétettem. Amikre úton, útfélen emlékeztet valaki vagy valami. Amik miatt itt tartok, a nagy büdös semmiben, a nullában, a szarban, pedig <strong>ha</strong> egy-két apró dolgot másképp csináltam volna...! Ha...</p> <p style="text-align: justify">Ráadásul még örülhetek is, mert lehetne sokkal rosszabb. Nyomoroghatnék is, lehetne minden szempontból reménytelen, boldogtalan életem. Legalább csak 80%-ig szar.</p> <p style="text-align: justify"> </p>richhttps://depresszio.cafeblog.hu/files/2016/01/Sad-Wallpaper-18-150x150.jpg150150